És ezért volt, hogy a Prófétánk először imádkozni kezdett. Gábriel angyal mondta neki, hogy a Bejtul Meqdisz, a Szent Hely felé fordulva tegye meg. Gábriel angyal mondta neki, megtiszteltetésként és tiszteletként az örökségnek, amit mi is ugyanígy becsülünk és tisztelünk. Így a Qibla (imairány) több, mint 13 évig, pontosabban 14 évig a Bejtul Meqdisz volt. Ez a mi első qiblánk, az a qibla, ami felé a mekkai muszlimok fordultak. Ez volt a mi Qiblánk.

És hogy megszilárdítsa annak a földnek az áldásosságát, az Isten kiválasztotta Prófétánkat arra, hogy fizikailag is oda menjen. Az éjszakai utazás (iszra wel mi’radzs الإسراء والمعراج) nem egy álom volt. Mi nem hiszünk ebben. Nincs a szunnita iszlámban, hogy ez egy álom lett volna. Ha ez egy álom lett volna, miért lenne csoda? Hogy lenne akkor az egy csoda? Ez egy tényleges utazás volt. Egy fizikai utazás. Ami azt jelenti, hogy Prófétánk ﷺ fizikailag járt Jeruzsálemben. Gondolkodj el ezen!

És ez az egyetlen hely a Földön, ahol az összes próféta egyszerre imádkozott egy imában. Ha csak ez az egyetlen áldása lenne a Szent Helynek (Bejtul Maqdisz), már az is elég lenne.

Nincs a földön egyetlen más hely sem, ahova az Isten összegyűjtötte volna az összes prófétát Mohamed prófétával együtt, és ahol ők egységesen, együtt imádkoztak volna 2 rakah-t. Gondolkozz el ezen! Az Isten jelezni akarta nekik és nekünk ennek a helynek az áldásosságát.

Ha az Isten akarta volna, tehette volna ezt Mekkában is, hiszen Mekka több szempontból is szentebb hely, ez nem vitás.
Látod? Mekka, Medina és Jeruzsálem – mindháromnak meg van az áldása.
Mi nem versenyzünk! Ez nem verseny.
Mindegyiknek megvan a maga egyedülálló áldása. És Jeruzsálemnek megvan a maga páratlan áldása, amelyek Mekkának és Medinának nincsenek, és Mekkának is megvan a maga kimagasló áldása és Medinának is.

Mi mindhármukat szeretjük és mindhárom hely szent számunkra. És Jeruzsálem volt az a hely, amit az Isten kiválasztott arra, hogy Prófétánkat ﷺ az egekbe vigye. Gondolkodj el ezen! Gondolkodj csak el!

Mohamed próféta elment Mekkából Jeruzsálembe és közvetlen Jeruzsálemből felemelkedett az egekbe. Miért? Azért, hogy megmutassa számunkra, Jeruzsálem az, amely történelmileg a kinyilatkoztatások helye. Több próféta járt Jeruzsálemben, mint bárhol másutt. Több kinyilatkoztatás érkezett Jeruzsálembe, mint bárhol másutt. Ezzel együtt Mekka sok szempontból – nem kétséges – megelőzi Jeruzsálemet. De történelmileg Jeruzsálem kapcsolódik az Isten prófétáihoz. És így Prófétánk ﷺ bebizonyította, hogy folytonos, folyamatos a láncolat, nem törte meg a hagyományt, hanem tiszteli és követi a hagyományt. Ezért elment a Szent Helyre (Bejtul Maqdisz), imádkozott 2 rakah imát, majd onnan a Szent Helyről felemelkedett, mert ez a közvetlen kapcsolat a mennyből a földbe. A Bejtul Maqdisz-ból (a Szent Helyről).

folytatása következik

Forrás: Al-Aqsa – Why we care – by Dr. Yasir Qadhi

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is! Hisz tudod, a tudás akkor lesz igazán a tiéd, ha megtanítod másoknak is! Allah jutalmazzon érte!