A cikk folytatását itt találod.

Amikor a Ramadan véget ér, kicsit ürességet érzünk mindannyian. Sokan közülünk nagy tetteket vittek véghez a hónap alatt, míg mások csalódottak abban, ahogy ezeket az áldásos napokat töltötték. Amilyen gyorsan a Ramadan elmúlik, a muszlimok szíve világszerte megtelik szomorúsággal. De mi az, ami minket valójában szomorúvá tesz? A közös iftárok vége? Vagy valami ennél sokkal fontosabb és rémisztőbb? Az attól való félelem, hogy nem tudunk megtartani olyan sok istenszolgálatot és az élet dolgai elárasztanak minket mindjárt az Eidi ünnep után? A félelem attól, hogyan fogjuk fenntartani a kapcsolatunkat a Koránnal?! 

Nyilvánvaló, feladatunk továbbra is, hogy fenntartsuk a kapcsolatot a Koránnal, és építsünk arra, amit Ramadanban teljesítettünk. Még ha nem is olyan produktívan, mint ahogyan szeretnénk, de tanuljunk a Ramadanban elkövetett hibáinkból és fontos, hogy az elkövetkező hónapokban szilárd kapcsolatot alakítsunk ki a Koránnal.

Abdullah ibn Masud mondta:

Az a ház, ahol nem recitálják a Koránt olyan, mint egy elhagyatott ház, amiről senki nem gondoskodik.

Soha ne hagyd az otthonodat elhanyagolttá; mindaddig, míg lélegzünk a tüdőnkkel, képesek vagyunk foglalkozni a Koránnal és annak tanításaival. Függetlenül attól, hogy milyen határidőket kell betartanunk, a lelkünkről is gondoskodnunk kell. Mindannyian szánunk rá időt, hogy az ételeinknek finom illata, szép kinézete legyen és jól lakjunk belőle. Ugyanígy a lelkünknek is szüksége van a Korán nyújtotta táplálékra, ezt soha ne hagyjuk figyelmen kívül! Testünk ereje véges, ezért tápláljuk a lelkünket, amely fenntart minket majd akkor is, amikor a testünk már elerőtlenedik. Tápláld a lelkedet, hogy ébren tartsa a szívedet!

Íme 10 tipp, amelyek segítenek elindítani, fejleszteni és fenntartani az erős kapcsolatot Allah könyvével Ramadán után is in sha Allah, függetlenül attól, hogy milyen elfoglalt vagy:

Kezelj úgy minden hónapot, mintha Ramadan hónap lenne

És leküldtük neked a Könyvet, minden dolog világos magyarázataként, és vezetésként és kegyelemként, és jó hírként a muszlimoknak.” (Korán, 16/89)

Amint az áldott napok elmúlnak, gondolkodásmódunk az istenszolgálatok felé nem változhat. Ez az ája a mindennapjainkra vonatkozik. Ramadan egy különleges időszaka annak, hogy a Koránnal foglalkozzunk, de ez nem jelenti azt, hogy Ramadanon kívül nem kellene foglalkoznunk vele. Ahelyett, hogy évente csak egyszer hozod ki magadból a legtöbbet, Ramadanban, próbáld meg ezt a teljesítményedet az év minden napjára kiterjeszteni. Gondolkodj el mindazon, amit képest voltál böjtölve megtenni: vajon nem leszel képes talán még többre Ramadanon kívül is?

Néha a mindennapi teendőink között úgy tűnik, mintha a Korán egy újabb teher lenne az időbosztásunkban.

Allah azt mondja a Koránban:

Nem azért küldtük le neked a Qurant, hogy nehézséget okozzon.” (Korán, 20/2)

Próbáld meg átállítani a gondolkodásodat arra, hogy a Korán olyasvalami, amire szükséged van, amely nyilvánvalóan békét és elégedettséget hoz az életedbe. Az igazság az, hogy bármelyik napunk lehet az utolsó és mi muszlimok a következő életünkbe fektetünk be, amely jóval többet ér, mint bármi, amit ez az élet adhat.

Tűzz ki a célokat

Szeretnéd megtanulni az egész Koránt? Vagy csak egy szúrára koncentrálnál? Van egy olyan rész, amely különösen kedves neked és szeretnéd memorizálni? Bármi is legyen a helyzet, tűzz ki reális és mérhető célokat, amelyek segíteni tudnak majd a célod megvalósításában.

Ennek egy olyan személyes célnak kell lennie, amely a saját képességeinkhez mért és arra szolgál, hogy a hitünk erősödjön. Tehát ne valaki más által felállított célt próbáljunk megvalósítani. Írd be a naptáradba, a telefonodba vagy rakd ki a faladra – a lényeg, hogy legyen szem előtt, ami folyamatosan emlékeztet téged a célodra. Legyen egy kézzelfogható cél, amellyel valódi haladást tudsz elérni.

A céloknak nem kell hatalmasaknak lenniük, lehetnek kicsik is. A lényeg, hogy következetesek legyünk benne.

„Van-e valaki közületek, aki képes elrecitálni a Korán egyharmadát az éjszaka alatt? A társak azt kérdezték: Hogyan lenne képes bárki is egy éjszaka alatt elrecitálni a Koránt? Erre a Próféta ﷺ azt felelte: „Mondd: Ő Allah, az Egyetlen…” ez a szúra a Korán egyharmadával ér fel.” (Muslim)

A Korán tele van áldásokkal, mint ahogy az „Őszinte hit” című szúrának jutalma, hogy a Korán egyharmadával ér fel. Mi akadályoz meg téged abban, hogy akár csak néhány percet is foglalkozz vele napi szinten?

Tervezd bele a naptáradba a Koránnal való foglalkozásodat

Egy utazás alkalmával is annyi célt állíthatunk be, amennyit csak akarunk, de ha nem készülünk fel és nem tervezzük meg az utazásunkat, aligha lesz könnyű dolgunk. Tervezzünk be a hetünkbe konkrét időpontokat, mikor fogunk Koránt olvasni és mikor csinálunk más olyan dolgokat, amikre összpontosítani akarunk.

Betervezted az idődbe? Mondjuk utazás közben vagy miután felkeltél? Vagy talán mielőtt aludni térsz? Ez szuper, ügyes vagy!

De ha mégsem jön össze a terved, ne ess kétségbe! Használj ki annyi időt, amennyit csak tudsz! Lehet, hogy bizonyos napok zsúfoltabbak, mint mások vagy nem tudsz annyit elolvasni, amennyit beterveztél. Tarsd számon, mi maradt ki és pótold be a következő napon!

Fontos, hogy rendszeres szokásoddá tedd a Koránnal való foglalkozásodat és próbáld meg betartani az adott hétre kitűzött céljaidat. Ennél még jobb, ha létrehozol egy Ramadan-utáni Korán csoportot a barátaiddal, amely még inkább segíteni tud neked abban, hogy motivált és lelkes maradj a Koránhoz való kapcsolódásodban.

Ne feledd, bármennyi időt is töltesz a Koránnal, vissza fog térni hozzád, hogy onnan segítsen rajtad, ahonnan nem is várnád.

„A böjt és a Korán közbenjárnak az emberért az Ítélet Napján. A böjt azt mondja majd: Óh Uram, visszatartottam őt az ételtől és a vágyaitól egész nap; add, hogy közbenjárhassak érte. És a Korán azt fogja mondani: Visszatartottam őt az alvástól az éjszaka alatt; add, hogy közbenjárhassak érte. És megengedett lesz számukra a közbenjárás.” (Muslim)

Ne engedd, hogy a sátán keresztbe tegyen neked!

Mondok néhány kifogást, hogy miért nem tudunk rendszeresen Koránt olvasni és gondolkodj el rajta!

„Nincs időm rá!”

Figyeld meg, mennyi időt töltesz a social mediával és ahelyett foglalkozz a Koránnal! Vagy kelj fel 15 perccel korábban reggel!

Rosszul érzed magad olvasás közben, mert nem érted, mit olvasol

Keress egy Korán tanárt vagy olvasd el a magyarázatot, vagy kezdj el arabul tanulni!

„Majd a hétvégén elolvasom!”

Honnan vagy olyan biztos abban, hogy megéred a hétvégét? Lehet, hogy már a holnap sem lesz számodra, használd ki a mádat!

„nem tudom, miért, de nem tudom szokásommá tenni”

Ahhoz, hogy valamit szokássá tegyél, erőfeszítést kell tenni érte, törekedni kell rá, hogy azzá tedd. A hegymászás soha nem könnyű, de ha félúton megállsz, nem fogsz célba érni. Kis lépésekben haladni sokkal jobb, mintha el sem indulunk.

Ne feledd, hogy a sátán azonnal veled lesz, ahogy elindulsz Allah felé. Ramadan után – mint tudjuk –  a sátán még inkább azon van, hogy megakadályozzon téged abban, hogy a legjobbat hozd ki magadból. És millió kifogást fog a fejedbe ültetni, hogy késleltesse az idődet, amit a Koránnal akarsz tölteni. Kapd el, amikor egy kifogást akar adni neked!

Az információ-dömping világában az agyunk könnyen összpontosít a haszontalan információkra. De ahogy minden az életben, az áramlik ki belőlünk, amit beáramoltatunk.

Ha nem adsz jelentőséget a Koránnak a mindennapi életedben, akkor hogyan akarsz bármilyen áldást is belőle?

Eleinte nehéz küzdelem lesz, de aztán könnyűvé válik, mint egy számítógépes játék. De épp azokban a kezdeti küzdelmekben fogsz megerősödni és kialakítani a jó szokásaidat, miközben elhagyod majd a rosszakat.

Bármi, ami értékes, nehéz megszerezni. Különösen az elején: fektess be a Koránba és légy elkötelezett. És meglátod, hogy a kezdeti nehézségek után könnyen átugrod majd az akadályokat és a Korán olyan társad lesz, aki nélkül nem akarsz majd létezni.

Jutalmazd meg magad

„Aki egy betűt is olvas Allah Könyvéből, annak azért jutalom jár. S a jutalom annak tízszerese. Nem mondom, hogy „elif-lem-mím” egy betű, hanem „elif” egy betű, „lem” egy betű és „mím” egy betű.” (Tirmidhi)

 

Allah megszámlálhatatlan jutalmat ad nekünk Könyve olvasásáért, de ahogy minden szokás az életben, a jutalom még könnyebbé teszi azt megvalósítani.

Gondolj valami rossz szokásra például, ami függőséget okoz. Miért okoz függőséget? Azért, mert közvetlen jutalommal jár. Ez az, ami ott tart minket benne.

Azonban a jó szokások is okozhatnak függőséget a rossz szokásokhoz hasonlóan. Gondolkodj el azon, mivel jutalmaznád magad, ha időt töltesz a Koránnal. Talán valami új dolgot vennél magadnak, amire már régóta vágysz? Vagy a kedvenc ételeddel jutalmaznád magad? Nem számít mi az, a lényeg, hogy a kemény munkádért jutalmazd meg magad! Megérdemled!

Folytatása következik…

Forrás: Quran after Ramadan – by ProductiveMuslim.com

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is! Hisz tudod, a tudás akkor lesz igazán a tiéd, ha megtanítod másoknak is! Allah jutalmazzon érte!