„És akik hisznek abban, ami leküldetett neked és ami leküldetett előtted, és bizonyosak a Túlvilágban. Ők követik az Uruktól való vezetést, és ők azok, akik sikeresek.” (Tehén szúra, 2/4-5)

Allah a hívőkről beszél és azt mondja, hogy ők azok, akik jó dolgokat tesznek és számukra vezetés a Korán, majd Allah a kuffar-okról beszél. A kuffar az, akit akár figyelmeztetsz, akár nem, mindegy neki. Allah adja, hogy ne legyünk közülük való!

„Bizony, akik nem hisznek, mindegy nekik, hogy figyelmezteted őket vagy nem figyelmezteted őket, nem fognak hinni.”
(Tehén szúra, 2/6)

Kik a kuffar-ok? 2 típusuk van: az egyik típusúak a hitetlenek, akik még csak nem is állítják magukról, hogy hívők, mu’minok, vagy muszlimok lennének. A másik típusúak hívők, de rendkívül hálátlanok.

Az az ember, aki nem tud hálát adni a Teremtőjének semmilyen formában, az káfir. Ugyanis Allah beszél róluk a Koránban. A „kufr” kifejezést használja arra, aki nem ismeri el Allah ajándékait.
Merthogy nem elég csak a nyelvünkkel azt mondani, hogy „Köszönöm óh Allah”. Persze ez is része a hálánknak, de van ennél egy sokkal fontosabb dolog! Mégpedig az, hogy nem csak mondjuk, hanem aszerint is cselekszünk, amit Allah elvár tőlünk. 

Persze nyilvánvaló, hogy nem lehet mindenki vallástudós egyik napról a másikra, úgymond. Nem lehetünk mindannyian szentek egyik napról a másikra, de mindannyiunknak meg kell kérdeznünk magunkat: „De legalább abba az irányba megyek? Vajon a helyes úton haladok?”

Lehet, hogy 5 lépést haladtam előre egy 100 lépés hosszú úton. Ha Ramadan végére eljutok a 6. lépésig, akkor sokat megvalósítottam. Ha a 7.-ik, 10.-ik, 40.-ik, 50.-ik lépésig eljutok, hatalmasat léptem előre. Allah adja ezt meg nekünk!

De ha visszafelé lépegetek vagy elölről kezdem ismét, akkor elvesztem. Allah óvjon meg minket ettől!

„És az emberek között vannak olyanok, akik azt mondják „hiszünk Allahban és az Utolsó Napban”, de nem hívők.”
(Tehén szúra, 2/8)

Majd Allah a képmutatókról beszél. Azokról, akik a nyelvükkel azt mondják „Tudod, mi hiszünk, mi hívők vagyunk”, de valójában nem hisznek. És bizony van, hogy az emberek azt mondják magukról, hogy hívők, de nem gyakorolják a vallásukat.

És van a „nifaq”, amelynek 2 típusa van: 1. nifaaq al-aqadi és 2. nifaaq al-amani. A „nifaq” az az ember, aki nem muszlim, de úgy tesz, mintha az lenne. Allah óvjon meg minket ettől!
Ez nagyon veszélyes!

Hajlamosak vagyunk beleesni abba a típusba, akik azt mondják, hogy ők mu’minok, de amikor Allah szabályával, parancsával találják szembe magukat, azt gondolják, hogy van más választásuk. Allah óvjon meg minket ettől!

Fel kell tudnunk ismerni, mi a helyes és mi a helytelen!

„Meg akarják téveszteni Allahot, és azokat, akik hisznek, de nem tévesztenek meg mást, csak saját magukat és nem is tudják.” (Tehén szúra, 2/9)

Allah azt mondja, hogy vannak olyan emberek, akik azt mondják „Hiszünk Allahban, hiszünk az Ítélet Napjában”, de valójában nem hisznek. Azt képzelik, hogy becsaphatják Allahot, becsaphatják a hívőket, de végül is nem csapnak be mást, mint saját magukat. Allah óvjon meg minket ettől!

Vagyis meg kell értenünk, hogy választanunk kell! Hívők vagyunk? Hitetlenek? Vagy a kettő között, képmutatók?
És lényegében azt mondja Allah egy másik helyen a Koránban „A képmutatók lesznek a legmélyebben a Tűzben” és mi mindannyian tudjuk, hogy ott van a legnagyobb forróság a Tűz legmélyén. Allah óvjon meg minket a Tűztől!

Allah az ilyen emberekről így beszél a Koránban: „Tudjátok, mit csináltak ezek az emberek? Tévelygést vásároltak a vezetésért cserébe.”

És Allah megismétli ugyanezt egy másik szúrában is.

„Ők azok, akik tévelygést vásároltak a vezetésért. Ezért a kereskedésük nem hozott hasznot nekik.” (Tehén szúra, 2/16)

Vannak emberek, akik megvásárolták az evilági élet élvezeteit és az egész túlvilági életükkel fizettek érte.
Ne adja Allah, hogy ez történjen velünk!

Aztán azt mondja Allah, tudod vannak emberek, akiknek kemény a szívük, és vannak, akik képmutatók. Azt mondja Allah róluk, hogy ők vakok. Vakok mire? Vakok arra, hogy bármi jót tegyenek. Bármilyen rossz dologra fülelnek és bármi rosszat is mondasz, hallgatni fognak rád.

„Süketek, némák, nem térnek vissza.” (Tehén szúra, 2/18)

Süketek és némák. Némák miért? Mert nem szólnak semmi jót. Beszélnek, de csak rosszat. És vakok. Allah azt mondja róluk, nem látják meg a jót, csak a rosszat.

Allah adja meg nekünk, hogy megértsük mindezt!

 

Forrás: Jewels from the Quran – by seikh Ismail ibn Musa Menk

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is! Hisz tudod, a tudás akkor lesz igazán a tiéd, ha megtanítod másoknak is! Allah jutalmazzon érte!