Allah két dologról beszél: egyrészt arról, hogy Ő minden egyes embert próbára fog tenni. Meg kell halnom, vagy előttem annak, aki közel állt hozzám; mindannyiunknak egy nap valahol, valamikor meg kell halnia.

Allah próbára tesz minket annak a halálával, aki közel állt hozzánk vagy az éhséggel tesz próbára minket. Letesztel minket azzal is, hogy a biztonságérzetünket veszi el vagy aszállyal súlyt és így tovább. Ígéretet tesz erre és garantálja is, hogy megteszi. Nem azért, hogy megbüntessen minket, hanem azért, hogy lássa, ki hogyan viselkedik a teher alatt. Vajon felismerik-e az emberek, hogy Ő az, Aki mindent a Kezében tart?

„És bizony, próbára teszünk benneteket valamennyi félelemmel, éhséggel, a vagyonotok, életetek és gyümölcseitek fogyatkozásával, de mondj jó hírt a türelmeseknek. 
Akik, ha szerencsétlenség sújtja őket, azt mondják:

„Bizony, Allahé vagyunk és Hozzá térünk vissza! Ők azok, akiknek áldás van Uruktól és kegyelem. És ők a vezetettek.”
(Tehén szúra 2/155-157)

Másrészt Mohamed próféta ﷺ volt Allah teremtményei közül a legjobb. Ő volt a legmagasabb szinten közülük. Mégis olyannyira szenvedett, amikor blokád alatt volt, hogy szomjúságát oltsa a növények gyökereit szopogatta.

Időnként Allah próbára tette őt szomjúsággal pusztán azért, mert azt akarta Allah, hogy minél magasabb szintre emelkedjen. És nekünk, az őt követő ummának ez egy lecke, amiből tanulnunk kell. Mi soha nem leszünk ezen a szinten. Allah adja, hogy megértsük mindezt!

Őt szereti Allah a legjobban és ő volt próbára téve a leginkább. Tehát tudnunk kell, hogyan menjünk át egy próbán. Allah azt mondja „Óh ti, akik hisztek, 2 dolog van, amin keresztül segítséget tudtok kérni; a türelem és az imádkozás.”

„Ti, akik hisztek! Keressetek segítséget a türelem és az ima által! Bizony, Allah a türelmesekkel van!” (Tehén szúra, 2/153)

Majd Allah beszél a halal és a haram dolgokról. Légy óvatos és nézd meg, mit eszel! Tudtad, hogy ha beteszel egy falat haram ételt a szádba – akár azért haram, mert nem lett megfelelően levágva vagy azért, mert haram pénzből lett megvásárolva – az első dolog, hogy megátkoz téged, a fogaidat, a nyelvedet, a torkodat, majd a nyelőcsövedet végig, aztán a vékonybeledet, majd a vastagbeledet is végig, amíg ki nem jön? Mindent megátkoz benned!

Miért tegyem ezt a haram dolgot magamba? Ez undorító! De egyikőnk sem érzi ezt. Ez nem tudatosodik bennünk, de tényleg annyira beszennyezi a testünket és minden egyes szervünk olyannyira átkoz minket, hogy tanúskodni fognak ellenünk az Ítélet Napján. Ugye nem akarjuk, hogy ez történjen?

„Ti, akik hisztek! Egyetek a jó dolgokból, amivel elláttunk benneteket, és legyetek hálásak Allahnak, ha valóban egyedül Őt imádjátok!
Nem tiltatott meg nektek más, csak a dögállat, a vér, és az, amit másnak áldoztak Allahon kívül. De aki rákényszerül, és nem lépi túl a határokat, akkor nincs bűn rajta. Bizony, Allah Megbocsátó, Irgalmas.” (Tehén szúra, 2/172-173)

Allah azt mondja a Prófétán ﷺ keresztül nekünk, hogy az a darab hús, amelyet haram úton szereztek, soha nem fog a Dzsennába jutni, mert előtte a Tűzbe kell mennie, hogy kiégjen. Csak a tiszta dolgok jutnak a Dzsennába.

Éppen ezért rendkívül fontos, hogy inkább veszítsük el a pénzünket, a földünket, a vagyonunkat vagy bármit, amink van, minthogy egy kis haram legyen a vagyonunkban.

Allah bocsásson meg nekünk és áldjon meg minket!

 

Forrás: Jewels from the Quran – by seikh Ismail ibn Musa Menk

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is! Hisz tudod, a tudás akkor lesz igazán a tiéd, ha megtanítod másoknak is! Allah jutalmazzon érte!