Bölcs tanácsok a sikeres élethez

Korán magyarázat | 0 hozzászólás

Vajon ki volt Luqman?

 

Allah egy egész szúrát nevezett el róla és ez a Luqman szúra (31. szúra) a Koránban.

Vita folyik arról, hogy próféta volt-e vagy sem, de a leghelyesebb vélemény az, hogy nem volt próféta, hanem egy jámbor és ugyanakkor nagyon bölcs ember volt. Néhány bölcs tanácsát olvashatjuk tőle a Luqman szúrában. A szúra így kezdődik:

“Ezek a bölcs Könyv ájái.”  (Korán, 31/2)

Allah áldjon meg minket bölcsességgel! Luqman néhány elbeszélés szerint Szudánból származott, Afrikából és most már a neve a Koránban van, egy egész szúrát nevezett el róla Allah. Egy afrikai, szudáni emberről. És néhány tanácsát, amit a saját fiának adott, a Korán említi. Tehát Allah beszél róla és mi attól kezdve a mai napig ismételjük ezeket az ájákat. Ebből is láthatjuk, hogy rasszizmus nem létezik az iszlámban. Allah különböző színeket, méreteket, formákat, a világ különböző részein különböző képességű embereket teremtett és mindannyian Ádámtól származunk, Ádámot pedig földből teremtette Allah. Tehát, aki úgy gondolja, hogy az iszlám kizárólag az araboké, az téved. Hiszen Luqman Afrikából származott és Allah azt mondja, hogy bölcs ember volt.

“És bizony, Luqmannak megadtuk a bölcsességet: “Legyél hálás Allahnak!” (Korán, 31/12)

Vagyis Allah annak ad bölcsességet, akinek akar. Nem számít ki vagy, honnan jöttél, bölcsesség lehet bárhol az egész világon. Allah áldjon meg minket azzal a képességgel, hogy ki tudjuk mutatni Felé a hálánkat, amikor megajándékoz minket valamivel! Tehát nem szabad azt gondolnunk, hogy valakinek a bőrszíne vagy a fajtája jobb, mint a másiké. Soha!

Milyen tanácsokat adott Luqman a fiának?

Olyan fontos tanácsokat, hogy Allah megemlíti szavait a Koránban! És Allah azt mondja, emlékezz Luqman tanácsaira:

“És mikor Luqman azt mondta a fiának: “Fiacskám! Ne társíts Allah mellé!” (Korán, 31/13)

Így szólt kedvesen Luqman a fiához “buneyye”, ami az arab nyelvben a legerőteljesebb kifejezés arra, hogy mennyire szeretjük a saját gyermekünket, vagyis ez azt jelenti, hogy hatalmas szeretettel fordult a fia felé tanácsával. Óh fiam, óh drága kicsi fiam…szubhanAllah!

Az első dolog, amit tudnod kell, hogy ne társíts senkit a te Teremtő Istened mellé! Allah azért teremtett téged, hogy Őt szolgáld. Ne felejtsd! Allah teremtett téged és engem is. Miért? Hogy egyedül Őt szolgáljuk.

Olvasd el bármelyik próféta történetét a Koránban, mindannyian ugyanazt mondták “Óh népem, egyedül Allahot szolgáljátok, nincs más istenség Allah mellett!” Tehát ne társítsatok! Ez volt Luqman első tanácsa.

Óh kicsi fiam, ne felejtsd el, ne szolgálj mást, ne társíts Allah mellé, ne szolgálj más (dolgot) Allah mellett vagy Allahhal együtt! Allah Egyetlen! Óh kicsi fiam, tudnod kell, hogy a társítás saját magunk elnyomásának egyik legnagyobb formája. Elnyomod saját magad!

Allah teremtett téged! Az Egyetlen, Aki mindannyiunkat megteremtette. Nem borulunk le más előtt a földre, csak Allah előtt. Semmilyen istenszolgálat nem megengedett Allah mellett, sem fának, sem kőnek, sem istenfélő embernek, sem szent embernek, nem borulsz le a földre senki más előtt, mint Allah! Ez ezt jelenti.

És rögtön ezután Luqman a szülőket említi a következő tanácsában. Vajon miért beszél a szülőkről közvetlen ezután? Azért, hogy erre a földre megteremtsen engem, szülőket választott nekem. Ez egy próbatétel nekem és nekik. Nem fontos, hogy kik ők, muszlimok, nem muszlimok, bűnös életűek vagy istenfélők, bárkik is ők. Tény, hogy Allah  kiválasztotta a szüleimet és a tieidet, a te és az én beleszólásom nélkül, ami azt jelenti, hogy ez egy próbatétel neked és nekik is. Tehát mind a gyerekeinknek, mind a szülőknek tanácsot ad. Allah  azt mondja a Koránban:

“Legyél hálás Nekem és a szüleidnek!” (Korán, 31/14)

Allah azt akarja, hogy mindenki legyen hálás Allahnak és a szüleinek. Miért? Azért, mert gondoskodtak rólad és felneveltek téged. Ezért kell tisztelnünk a szüleinket! Allah tehát tanácsot ad nekünk Luqman tanácsán keresztül. Milyen bölcs ember Luqman! Allah azt mondja a Koránban:

“De ha erőfeszítéseket tesznek ellened, hogy társíts Mellém olyasmit, amiről nincsen tudásod, akkor ne engedelmeskedj nekik.” (Korán, 31/15)

Ez azt jelenti, hogy ha több-isten imádatára hívnának vagy arra, hogy társat állíts Allah  mellé vagy arra, hogy bűnöket kövess el, ne hallgass rájuk, ne engedelmeskedj nekik!

“Legyél a társaságukban ebben a világban kedvességgel, és kövesd annak az útját, aki Hozzám fordul.“ (Korán, 31/15)

Allah azt mondja az ája folytatásában, hogy nekünk azokat kell követnünk, akik Allah felé fordulnak. Mindig. Allah a Koránban Ibrahim prófétára a “munib” kifejezést használja, ami azt jelenti, hogy olyan ember volt, aki mindig Allahhoz fordult, állandóan, folyamatosan Allahhoz fordult. Allah adja, hogy mi is “munib”-ok legyünk!

“Bizony, hacsak egy mustármag súlya lenne egy sziklában, vagy az egekben vagy a földön,  Allah elő fogja hozni azt.” (Korán, 31/16)

Óh fiacskám! Akarsz tudni egy dolgot, még ha az csak egy mustármag súlya is? Mennyi lehet egy mustármag súlya vajon? Ha ez az apró tömeg egy kőben van, nem a kövön, se a kő alatt, hanem a kőben, akkor is előhozza azt Allah. Ha ez az apró súly egy jótett vagy egy rossz tett súlyával ér fel, Allah azt is előhozza/nyilvánosságra hozza. És az ája úgy folytatódik, hogy ha az a cselekedet az egekben vagy a földön van, azt is előhozza Allah.

Vagyis ne gondold, hogy bármit is elrejthetsz Allah elől, nincs semmilyen hely, ahova Allah elől bármit el lehetne rejteni.

Nézzük csak meg, Luqman milyen sorrendben mondta ezeket a tanácsait a fiának?

Beszélt először a társításról, majd a szülők iránti tiszteletről, aztán arról beszélt, hogy ne kövess el bűnöket, mert Allah elől nem tudsz semmit elrejteni, hiszen Allah az Egyetlen, Aki tudja, Aki mindenről tud. Majd azt tanácsolja a fiának, hogy tartsa meg mindig az imát és hívja az embereket a jóra és tiltsa meg a rosszat.

“Fiacskám! Tartsd meg az imát, és parancsold, ami helyes és tiltsd, ami helytelen! És legyél türelmes mindazzal kapcsolatban, ami ér!” (Korán, 31/17)

Nos ez Luqman. Képzeld el, hogy milyen tanácsok lehetnek ezek, ha Allah Maga beszél ezekről! És ez ki lett nyilatkoztatva és recitálják az örökkévalóságig, amíg a Korán létezni fog.

Luqman, egy szudáni ember tanácsa a fiának, hogy végezze el mindig az imát. És ha elvégzi az imát, tudnia kell még egy dolgot, azt, hogy a jóra kell parancsolni, ösztönözni kell az embereket, biztatni kell az embereket a jóra, a jó cselekedetekre. Luqman a legnagyobb szeretettel és tisztelettel tanácsolta ezeket a fiának. 

Ha azt akarod, hogy a te gyereked is hallgasson rád, 2 dolognak kell megfelelnedtiszteld a gyermekedet és ahhoz, hogy őt tudd tisztelni, először magadat kell tisztelned!

Tehát Luqman azt mondta a fiának, hogy utasítson arra, ami helyes, motiválja az embereket arra, hogy jó dolgokat tegyenek és emlékeztesse őket arra, hogy maradjanak távol a rossz dolgoktól.

Jótanács: Dolgozz ki egy titkos jótettet, amiről csak Allah tud. És jól gondold át! Ez titok Allah és közted, senki nem tudhat róla. Lehet ez például egy mindennapi adakozás valakinek, vagy mondani egy jó szót, vagy minden nap, rendszeresen olvasod a Koránt. Néhány olyan titkos cselekedet, amiről csak te tudsz és Allah, és ami boldoggá tesz, ha megcsinálod és rendszeresen megteszed. És mondd azt “Óh Allah, mindezt csak Érted, a Te megelégedésedért teszem”.

Ez olyan dolog lesz, ami tényleg feltölt lelkileg és nagyon hasznos lesz számodra. Allah nyissa meg a tetteinket és in sha Allah ezek a jótetteink vezetnek majd minket a Mennyországba, a Dzsennába!

Térjünk vissza Luqman jótanácsaira. Tehát beszélt az ima rendszeres elvégzéséről, a jó dolgokra való ösztönzésről és a rossz és káros dolgoktól való eltávolodásról valamint a türelemről. Aztán azt mondta:

“És ne fordítsd el az arcodat az emberektől és ne járj gőgösen a földön! Bizony, Allah nem szereti a beképzelt büszkélkedőket!” (Korán, 31/18)

Az ája itt arról beszél, hogy te lehetsz az emberiség legjobbika, ha ezeket a rossz tulajdonságokat elhagyod. Milyen szép tanács! Hisz mit is  mond?

Ne fordítsd el az arcodat (az emberektől), ne légy arrogáns, légy alázatos! Nem az a lényeg, ki vagy! Légy alázatos, légy békés!

A bölcs Luqmant akár ismerte a népe, a faluja, akár nem, akár szerették őt, akár nem, nem tudjuk, de azt tudjuk, hogy Allah szerette őt és megemlítette őt a Koránban, szubhanAllah! Vagyis, ha valami jót teszel, Allah megemlít téged (néven nevez téged) az angyaloknak. Ez benne van egy hadíthban, miszerint: ha megemlékezel Allahról, Allah azt mondja, megemlékezek rólad/megemlítem a nevedet! És kinek említi meg a te nevedet? Jobb teremtményeknek, mint amilyen te vagy, vagy jobbaknak, mint akik megemlékeznek Róla. Így tehát például ha beszélek neked Allahról, Allah megemlít mindannyiunkat név szerint az angyaloknak!

Forrás: Luqman The Wise – by seikh Ismail Mufti Menk

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is! Hisz tudod, a tudás akkor lesz igazán a tiéd, ha megtanítod másoknak is! Allah jutalmazzon érte!