Allah a Koránban El-Ázíznak, vagyis a Mindenhatónak, az Erősnek nevezi magát. 92x található meg ez a név a Koránban. Az El-Ázíz egyedülálló forrása mindenfajta erőnek és hatalomnak, és Erejét nem lehet leküzdeni vagy ellenállni Neki. Megbecsülést, méltóságot és hatalmat ad annak, akinek akar!

Az Erős, a Nemes, a Legyőzhetetlen és az Egyedülálló

Az Ázíz szó az „ع ز ز” gyökből származik, amely 4 jelentésre utal:

Z

hatalmas és erős

Z

nemesnek és kiemelkedőnek lenni

Z

legyőzhetetlen

Z

kivételes és elérhetetlen

Az „ع ز ز” gyök 119-szer fordul elő a Koránban 7 féle formában.
Ilyenek, mint például  وَعَزَّنِي vagyis legyőzött engem, أَعَزُّ  vagyis többre értékel és عِزًّا vagyis megtiszteltetés.
Nyelvészetileg العِزّ eredetileg azt jelenti, hogy „erő”, „komolyság” és „legyőzés”. Az „El-Ázíz” 3 fogalomra utal:

„ya izzu” vagyis nemesség

„ya uzzu” vagyis uralkodik, győzedelmeskedik

„ya azzu” vagyis hatalmasnak és erősnek lenni

El-Ázíz, a Mindenható, Akihez senki sem hasonlítható, és Aki mindenekfelett áll. Ő a Legyőzhetetlen, Akit nem lehet elérni, sem legyőzni.
„És tudd, hogy Allah Mindenható, Bölcs.”
(Korán, 2/260)
„És Allah Mindenható, Megtorló.”
(Korán, 3/4) 
„És bizony Urad a Mindenható, az Irgalmas.”
(Korán, 26/68)

Egy hatalmas és bölcs kombináció

Hány embernek van hatalma és visszaél vele?
Allahnak az a két neve, hogy Mindenható és Bölcs (عَزِيزٌ حَكِيمٞ), ilyen párosításban 47x fordul elő a Koránban. El-Ázíz, a Mindenható tökéletes bölcsességgel használja Hatalmát.
Illetve Allahnak az a két neve, hogy Mindenható és Könyörületes ilyen párosításban (ٱلۡعَزِيزُ ٱلرَّحِيمُ) pedig 12x fordul elő a Shúra szúrában, minden elpusztított nép említése után. A hitetlenek ellen Ő hatalmas, és különösen könyörületes a hívőkkel, akik az Ő útján törekednek, küzdenek.

Hogyan tudjuk ezt a nevét Allahnak a mindennapokban is megélni?

r

Találd meg az erőt a Mindenhatóban!

 

Hinni a Mindenhatóban bátorságot ad az embernek, hiszen tudod, hogy az Urad verhetetlen, legyőzhetetlen.  Bármit akar, meg fog történni, még ha az emberek máshogy is akarják és bármit, amit Allah nem akar, hogy megtörténjen, nem fog megtörténni, még ha az emberek azt akarják is. Ezért keresd az Ő megelégedését és bízz Benne, segíteni fog neked. Neki minden felett hatalma van, fogadd el mindazt, ami történik veled és légy türelmes és hálás mindazokkal a dolgokkal, amik történnek veled. Amikor úgy érzed, hogy meggyengült a hited, fordulj a Mindenhatóhoz erőért.

r

Tudni, hogy az „izzah” vagyis a becsületesség benne van az iszlámban

 

A becsületed nyilván nem csak a pénz, a hatalom vagy a tekintetek függvénye, hanem benne van az iszlámban. Azért vagy becsületes, mert muszlim vagy. Hányan keresik a becsületet más dolgokban vagy az emberekben.
Allah azt mondja a Koránban:
„Azok, akik a hitetleneket választják barátaikul a hívők helyett,
vajon náluk keresnek dicsőséget (becsületet)? Pedig bizony, minden dicsőség Allahé.”
(Korán, 4/139)

Keresd a becsületedet/megbecsülést ebben az életben és a Túlvilágon is a Mindenhatónál azzal, hogy Neki engedelmeskedsz és követed a Küldöttét.

r

Nincs semmi sem rejtve a Mindenható előtt

 

A Mindenhatónak nem számít, hogy ki vagy vagy, hogy milyen rangon élsz, semmit nem tudsz elrejteni az Ő Hatalma és Ereje előtt. El-Ázíz nevének ismétlődése a Koránban arra tanít minket, hogy mindig emlékeztessük magunkat arra, hogy nem tudunk szembe menni az Ő Akaratával és Ő hatalmas azokkal szemben, akik nem engedelmeskednek Neki.

r

A hatalom nem jelent büszkeséget!

 

Saját erődet vagy „hatalmadat” mindig tisztességes módon használd akár a gyerekeiddel, akár a házastársaddal szemben. Próbálj meg a vágyaidnak korlátot szabni azzal, hogy emlékezteted magad a Mindenható bölcsességére, Aki az erejét bölcsességgel használja, és próbálj meg erősíteni másokat a tanácsaiddal, szaktudásoddal vagy a társaságoddal.

A Próféta azt mondta:

„Bárki, aki előtt egy hívőt megaláznak és az nem segít a testvérén,
holott képes lenne rá, azt Allah is meg fogja alázni az Ítélet Napján.” (Ahmad)
r

Becsüld meg a bizalmat!

 

Mohamed próféta azt mondta:

„A muszlim egészében tiltott a másik muszlim számára: a vére (élete), a vagyona és a hírneve (becsülete).” (Muszlim)

Ne bántsd a testvéredet se a nyelveddel, se a kezeddel; ne beszéld ki, ne rágalmazd, ne használd a holmiját és ne teregesd ki a hibáit.
 Elnyerheted Allah védelmét a Tűztől azért, ha megvéded egy testvéred becsületét.
Hiszen a Próféta azt mondta:

„Bárki, aki megvédi testvére becsületét, annak Allah megvédi az arcát a Tűztől az Ítélet Napján.” (Tirmidhi)

Ezért próbáljuk meg megállítani a pletykálást és valamilyen jó dolgot említeni a távollévő testvérünkről. Kapcsolatod másokkal egy felelősség a Mindenható előtt és meg kell becsülnöd ezt a bizalmat, amit másoktól kaptál. A másokkal való bánásmód éppolyan felelősség, mint a tested vagy a hited.

Forrás: UnderstandQuran.com

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is! Hisz tudod, a tudás akkor lesz igazán a tiéd, ha megtanítod másoknak is! Allah jutalmazzon érte!